Álom idézetek

Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.

Emberi számítás szerint
megvalósulnak álmaink.
Az enyém benned, tiéd másban,
és ami mégsem, az is számtan.
Hát ne tékozold el magad,
ha a tükörben nem te vagy.

Nem tudom, meddig tarthat ez az álom, de elhatározom, hogy minden pillanatát úgy fogom megélni, mintha az lenne az utolsó.

- Vajon baj, ha az álmok összemosódnak a valósággal?
- Az attól függ, színtartó festékkel színezték-e az álmainkat. Mert ha az összemosódásnál ereszt a színük, kivehetetlen foltokat hagynak a valón.

Egy szép napon majd hivatalosan is elismerik, hogy amit mi valóságnak kereszteltünk el, az még inkább illúzió, mint az álmok világa.

Az ember eltökélten kívánhat magának valamit - esetleg éveken keresztül -, amíg tudja, hogy az a kívánság teljesíthetetlen. Ha viszont egy szép napon az előtt a lehetőség előtt áll, hogy a vágyálom...

Ez az oka, amiért az álmok olyan veszélyesek: úgy terjednek, mint a tűz, és néha tökéletesen elpusztítanak bennünket.

Az álom ilyen olykor, ilyen gyilkos, ilyen reménytelen, ilyen riasztó, hogy nyöszörögni kell tőle és sikoltani, míg fel nem rázzák az embert.

Semmit nem kaphatsz attól az elérhetetlentől, akit csak érzékeiddel vágysz, és megkeseríti álmatlan éjszakáidat, amint éhes kutyád sem ér semmit a hús képével.

Oldalak

Fontosabb idézet kategóriák

Jog

Bor

F1